A Szekszárdi bikavér a szekszárdi borvidéken készülő borfajta, mely testes, erős, magas alkoholtartalmú, 2-3 vörösbor-szőlőfajta keverésével készül.
 
Az egyes termelők keverési receptjei ma is „titkosak”, de Szekszárdon a kadarka, a merlot, cabernet franc és sauvignon, esetleg oportó vagy kékfrankos kerülhet a bikavérbe. 
 
A magyar bortörvény értelmében a „bikavér” elnevezést csak Szekszárd és Eger használhatja.
 
A 99/2004-es FVM-rendelet egyértelműen kimondja, hogy mi a Bikavér: "Kizárólag az egri és a szekszárdi borvidéken született, legalább három vörösbort adó szőlőfajtából készült, legalább egy évig fahordóban érlelt száraz vörösbor."
 
Kevesen tudják, hogy a "bikavér" elnevezéssel előbb használták a szekszárdi borokra, és csak később az egriekre.
 
Erre az írásos bizonyíték, hogy 1846-ban Garay János, Szekszárd város híres költője említi meg először a bikavér nevet a "Szegzárdi Bordal" című versében.
 
Garay János: Szegzárdi bordal (1846)
 
Már ha aztán bor: legyen bor,
Hegyi bor, ne szilvalé!
Még a vízből is csak az a jó,
Mely hegyekből zúg elé!
 
A lapályra béka menjen,
Igya meg a bűzös tavát;
Hegyre hág fel a szegszárdi,
Onnan hozza tűzborát.
 
Béla király idejében
Még magyar volt a magyar;
Most ezerfelé szakadva,
Tudja isten mit akar!
 
Még a bort sem issza most úgy,
Mint az ősök idején;
Sört iszik vagy kávélével
Töltözik most ifjú, vén.
 
Mint a legszebb kék leányszem,
Mint a nyájas, őszi ég,
A szegszárdi szőlőfürtnek
Szeme olyan tiszta kék;
 
S hogyha már szőlőkorában
Ily varázsjátékot űz:
Hogy ne volna hát borában
Hogy ne volna égi tűz!
 
De borunkhoz hűk vagyunk mi,
S hűk legyünk szegszárdiak!
Míg fölöttünk
Sorhegyek virítanak,
 
Melyeket ha csúcsra szednénk,
Égig érne Bartinánk
S mi az égi csillagokkal
Poharat koccintanánk.
 
Töltsd pohárba, és csodát látsz!
Színe mint a bikavér,
S mégis a gyöngy, mely belőle
Fölragyog, mint hó, fehér.
 
És a tőke, melyen termett
Nemde, oly zöld, mint a rét?
Hol leled föl szebben együtt
Szép hazánk háromszínét?
 
Ide hát, te bazsarózsa!
Poharunkba, bikavér!
Hadd igyuk az áldomást meg,
Legelőbb is magadér!
 
Jó barátért másod ízben,
Szép leányért azután,
Ki e háromért nem érez,
Kutyafejű, vad pogány!
 
Ha sürűn tölt a szegszárdi,
Hát ne bánja senki se!
Mert hazája színeivel
Honszerelmét szíjja be!
 
Ha szegszárdi borral élne
Minden ember, mint te s én;
Nem rágódnék annyi hernyó
Nemzetünk szent törzsökén.
 
S most le, társak, a kalappal,
Végre hagytuk a javát:
Isten éltesse hazánkat
A dicső magyar hazát,
 
Melybe mint gyűrűbe minden
Hazafit befoglalunk,
Folyjon érte, hogy ha vér kell!
Mint foly érte itt borunk.
 
Már apáink ős korában
Hét országra szólt e bor:
Mert különben hegytövén nem
Épült volna kolostor…
 
Béla a dicső király is
Itt szűrt legjobb borokat,
Kit ma még minden tavasszal
Minden tőke megsirat.
 
Folyjon a bor, folyjon a vér,
Hol dicsőség folynia!
Volt, van és leszen Szegszárdnak
Még elég hazafia!
 
Volt, van és leszen Szegszárdnak
Míg le nem dől Bartina,
Mellyel honját felköszöntse,
Egy pohárka jó bora.