Mindenki ismeri Franz Peter Schubert (1797. január 31. – 1828. november 19.) művét, melyet a köztudat  „Pisztráng-ötös” néven ismer. 
 
Az A-dúr zongoraötös (op. 114 , D 667) létrejöttének a szekszárdi borhoz kapcsolódó története van.
 
Az anekdota szerint, 1817-ben egy baráti összejövetelen a házigazda szekszárdi óbort kínált a vendégeinek. Schubert is a társasággal tartott, de egy idő után felállt és félrevonult, mert nem hagyta nyugodni Christian Friedrich Daniel Schubart, a XVIII. század kalandos életű irodalmárának költeménye: A pisztráng. 
 
Fél óra múlva dallal lepte meg a szekszárdi borral poharazgatókat. Dalában a vidám pisztráng fürge mozgását a zongorakíséret jeleníti meg, míg az énekes a népdal egyszerűségét követi.
 
Schubart verse, a baráti társaság és a finom szekszárdi bor együtt ihlette meg Schubertet, hogy az egyik legismertebb dalát megírja.
 
Christian Friedrich Daniel Schubart: A pisztráng
 
A csermely halkan zúgott, hol útja völgyre nyílt,
Hűs mélyén pisztráng úszott, úgy surrant mint a nyíl.
Oly tisztán szépen látszott, én csendben ültem ott,
A vízben vígan játszott és messze csillogott.
 
A parton lesben állva egy férfi nézte őt,
Nagy horgászbottal várta, a hal hogy arra jő.
A tiszta vízről véltem, itt nem lesz semmi baj,
Így meg nem fogja véle, hisz látja jól a hal.
 
A horgász cselre készül, mert unja már,
a csermelyt felzavarja végül. No, lám, amire várt,
már húzza, tépi horgát, a végén a végén ott a hal.
Jaj! Mért, hogy mindig jóljár és célhoz ér, ki csal?